Nagyon különbözőek vagyunk, ezért mindenkinek más jelenti a szórakozást. Vannak, akiknek az olvasás, tanulás, másoknak pedig a bulizás és koktélozás a barátaikkal. Amikor még Dunaújvárosban voltam, én az előbb felsorolt elfoglaltságokat tartottam szórakozásnak. Szívesen maradtam otthon nyugalomban és foglaltam el magam valamivel. Mióta Budapestre költöztem, azóta a szórakozás kiegészült bulikkal, fesztiválokkal és koncertekkel. Pesten annyi lehetőség van a szórakozásra, hogy nem hagyhatom ki ezeket az élményeket. Otthon, Dunaújvárosban nem ennyire izgalmas az élet. Annak ellenére, hogy nyitottabb vagyok más fajta szórakozásra is, továbbra is imádok a lakásomban időt tölteni valamilyen nyugodt elfoglaltsággal. Mostanában elkezdtem foglalkozni a régészettel és ebben a témában olvasok sokat, nézek videókat. Szeretek esős napokon múzeumokba járni és szeretnék ellátogatni a Procopius Numizmatikai Éremboltba is. Szeretném megnézni a bolt által felvásárolt régi érméket és, ha nem kerül túl sokba, talán vennék is belőle. Nagyon ritka az ilyen típusú érme bolt dunaújváros környékén, ezért mindenképpen szeretnék megnézni egyet, ha már itt vagyok.
A numizmatika a pénztörténettel foglalkozó segédtudomány. A célja az, hogy régi pénzérmék és bankjegyek állapotát mérje fel és ez alapján a vizsgálatot végző szakértő megállapítja, mennyit is ér valójában a pénz. Ez akkor a legfontosabb, ha a birtokunkban levő régi pénzt értékesíteni szeretnénk. Nemcsak az érme állapotát és eredetiségét állapítják meg, hanem azt is, mennyiért tudjuk eladni. A vizsgálat során először a korát szükséges megbecsülni, amit a rávert szimbólumok és az uralkodó képe alapján tudnak meghatározni. A következő az állapotának vizsgálata. Minél régebbi és minél jobb állapotban van, annál többet ér. Előfordulhat, hogy egy távolabbi tájról származó ritkaság birtokába jutottunk. Ez még jobban növelheti a pénz eladási árát. A következő lépés az anyagának az elemzése. Mivel régen gyakran előfordult, hogy az érméket nemesfémből készítették, ezért ezt is meg kell vizsgálni. Előfordulhatnak ötvözetek is, amiknek az arányait kell analizálni ahhoz, hogy meg tudjuk becsülni az értékét. A folyamat közben kiderül, ha egy hamisítvánnyal, utánverettel vagy utánnyomtatással van dolgunk. Vannak, akik kifejezetten ezeket a típusú érméket és bankjegyeket gyűjtik, azonban értékesítéskor ezzel mindenképpen tisztában kell lennünk.
Mint mondtam, ilyen különleges érme bolt dunaújvárosban nem található, hiszen itt nemcsak vizsgálatot és értékbecslést végeznek, hanem, ha nincs szükségünk az érmére, aminek a vizsgálatát kértük, akkor megvásárolják tőlünk. A felvásárolt gyűjteményükből pedig kedvünkre válogathatunk, ha a régiségek szerelmesei vagyunk. Nemcsak numizmatikai értékbecslő irodaként, hanem boltként is funkcionál. A numizmatika már önmagában is érdekes mesterség és nagyon izgalmas felfedezéseket lehet feltárni vele. Nem is sejtjük, milyen értékes kincsek lehetnek a birtokunkban! Talán évszázadokkal ezelőtti érmék tulajdonosai vagyunk és nem is tudunk róla.
Ez a mesterség több évszázados múltra nyúlik vissza. Kezdetben még az uralkodók és nemesek hobbija volt, de szerencsére ma már bárki belekezdhet a régiségek gyűjtésébe. Ma már könnyű dolgunk van, hiszen a numizmatikusok segítségünkre vannak. Érdemes az ismeretlen pénzérméinket és bankjegyeinket numizmatikai vizsgálatnak alávetni ahelyett, hogy régiségkereskedő becsülné meg az értékét. Mivel a régiségkereskedő nem végez el teljes körű vizsgálatot, ezért fennáll a veszélye annak, hogy nem pontos a becslése. Senki nem szeretné megkárosítani saját magát azzal, hogy olcsóbban ad el egy ritkaságnak számító pénzt, mint amennyit valójában ér.
Ezért érdemes kereskedés előtt megtenni a szükséges lépéseket és megvizsgálni régi pénzünket. Emellett kedvünkre vásárolhatunk is a Procopius Numizmatikai Éremboltban, ami sokak számára jelent szórakozást.