Mindenkinek kell egy kis szórakozás

A mai rohanó világunkban nagyon könnyű megfeledkezni arról, hogy nem csak munkából áll az élet.

Mindenhol azt halljuk, hogy valósítsd meg magad, küzdj az álmaidért, hozd ki magadból a maximumot – ez mind rendben van, de azért tudni kell helyén kezelni ezeket az útmutatásokat, hiszen szép dolog a munka, de nem csak abból áll az élet.

Akkor tudunk helyesen és jól élni, hogyha megvan az egyensúly, és ez a munka-magánélet területére is vonatkozik.

Igenis szükség van arra, hogy kieresszük a gőzt időnként, hiszen csak így nyerhetünk erőt ahhoz, hogy utána a munkába ismét bele tudjunk adni 100%-ot.

Erre a fontos dologra sajnos én relatíve nagy károk árán ébredtem rá, ugyanis egy korábbi munkám során eljutottam a kiégésig, mire meg tudtam magammal értetni, hogy igenis szükség van arra, hogy kikapcsoljak időnként.

A legnagyobb baj ezzel az volt, hogy mire erre ráébredtem, már magamtól nem tudtam kikapcsolni sajnos, úgyhogy segítséget kellett kérnem ezzel kapcsolatban.

Szóval, hogyha nem akartok úgy járni, mint én, akkor ne hagyjátok ki a mindennapokból a szórakozást sem.

Egyébként a szórakozás szerintem közel sem a kizárólag a bulizást jelenti (persze az is ide tartozik), hiszen ahány ember létezik, annyiféle módon tudják elengedni magukat.

Egy remek hobbi például jó opció arra, hogy szórakozzunk a hétköznapokban, akár egyedül is.

Nekem például a kézműves dolgok váltak hobbivá, amit nagyon élvezek: imádok szebbnél szebb dolgokat készíteni, és mindig büszke vagyok, amikor valami elkészül végre és látom, hogy ez az én kezem munkája.

Sokaknak viszont a mozgás válik hobbivá, ami szintén csodás, hiszen ez még egy egészséges módja is lehet a szórakozásnak.

Ha mozogni nem akarsz, akkor ott lehet például az olvasás vagy a horgászat, esetleg filmezés – ezek mind „energiatakarékos” módjai a kikapcsolódásnak, ráadásul némelyik arra is lehetőséget ad, hogy egy kicsit a gondolatainkkal foglalkozzunk.

Akármilyen szórakozási formát is választjuk, szerintem a lényeg az, hogy megadja a flow élményt, ami segít kiszakadni a mindennapi stresszből.

Ezáltal a választott szórakozási forma lehet egyfajta „gyorstöltő”, amikor éppen nem érezzük a toppon magunkat. Ha még nem találtad meg a Neked legmegfelelőbb szórakozási formát, akkor csak bátorítani tudlak arra, hogy keresd meg, ugyanis rengeteget tehet hozzá az életedhez!